Helló, üdvözöllek az oldalamon!

Engedd meg, hogy elmeséljek neked egy rövid,

személyes történetet.

Viski Ancsa vagyok Debrecenből.
Sokáig vékony szálú és könnyen töredező hajam volt, ezért gyerekkoromban főleg rövid, fiús frizurát viseltem.
Emlékszem, hogy az oviban az óvónéni altatás előtt mindig összeszedte a lányok hajgumiját, csatjait,
és belerakta egy kis kosárkába.
Alvás után pedig újra körbesétált, és mindenkinek visszaosztotta a a hajdíszeket, 
és még meg is fésülte a hosszú hajú lányokat.

Viszont a rövid hajú lányok (amilyen én is voltam), és a fiúk ebből kimaradtak.
Akkor megfogadtam, hogy egyszer nekem is lesz hosszú hajam, és nagyon szép dolgokat fogok vele csinálni.

Már felnőtt voltam, amikor egy életmódváltás folyamán olyan változtatásokat hoztam be az életembe,
ami a hajnövekedésemre is pozitív hatással volt.

Felhagytam a hajfestéssel, leszoktam a dohányzásról, elkezdtem rendszeresen vitaminokat szedni, valamint idővel jobban odafigyeltem a napi vízfogyasztásomra és az étrendemre.
A hajam pedig látványos gyorsasággal kezdett nőni.

Néhány éve egy áruházban fizetni készültem, amikor a pénztár közelében megláttam egy színes póthajas állványt.
Egy pillanatra elmerengtem azon, hogy kamaszként mennyire szerettem volna sok fonott hajtincset, de sosem volt annyi pénzem, na meg persze annyi hajam, hogy ezt megtehessem, és mi lenne ha most poénból vennék egy csomag póthajat, és megpróbálnék alkotni belőle valamit.
Mivel nem is volt drága a póthaj, ezért megvettem, és otthon azonnal ki is bontottam.
Volt még két órám munkába indulás előtt, gondoltam fonok egy tincset, megnézem hogy állna, és még lesz időm kibontani is.
Az egy tincsből kettő lett, a kettőből pedig négy, két óra múlva pedig 16 db tinccsel indultam el táncórára, és amint hazaértem még legalább annyit fontam hozzá.

Abban az évben ötször fontam be a hajam, és közben kialakult bennem, hogy szeretnék ezzel is foglalkozni.

2021. októberében elvégeztem egy hajfonó tanfolyamot, hogy másoknak is alkothassak gyönyörű hajfonatokat. Így született meg az Ancsa Tincsek.

Idén pedig elkészítettem az első egyedi hajkollekciómat a StarShine-t, amit szezonálisan márciustól augusztusig kérhetnek a fonott haj szerelmesei.
Hálás leszek, ha megtekinted az idei hajkölteményeimet, pláne, ha valamelyiket el is készíthetem neked.

 Üdvözlettel; Ancsa